Győr: Információs táblák a fedett buszmegállókban
Győr város területén 147 citylight kialakítású fedett buszváró található. Ezekben a megállókban látható az új tábla. Az új kialakítás fő célja az információs plakátok könnyed cserélhetősége volt, amely így rugalmasabban követheti a buszmenetrendben, illetve az egyéb információs felületeken történő változásokat.
Borkai Zsolt polgármester bemutatta az első már kicserélt citylight felületet a Mónus Illés utca és a Szent Imre utca sarkán lévő buszmegállóban. A polgármester hangsúlyozta, hogy az átalakítás célja, a kor elvárásainak megfelelő, kulturált buszvárók kialakítása volt városszerte, melyek a korrekt buszmenetrendet, és hasznos információkat nyújtanak, remélhetőleg a buszokra várakozók legnagyobb örömére.
Borkai Zsolt kifejtette, az A0-ás méretű, jól látható információs táblák 4 szekcióra lettek osztva, melyek külön-külön cserélhetőek. A felső szekció a buszváró elnevezését és az ott megálló buszok számát jelzi. A középső szekció két részből áll. Az egyik a Kisalföld Volán által szakmailag jóváhagyott, pontos és hiteles, a mai kornak megfelelő buszjáratok térképes ábrázolása, míg a másik egy általános információs rész. Itt Győr város látnivalói olvashatók fényképpel és rövid leírással, illetve egy belváros térkép segíti a turisták és szükség esetén a győri polgárok eligazodását. Az alsó szekción a város által szervezett aktuális kulturális programok (Négy Évszak Fesztivál) olvashatók plakát formában.
Eddig 100 buszváró átalakítása történt meg, melyekbe az új plakátokat az elkövetkező hetekben helyezik ki. A fennmaradt 47 darab buszváró egy éven belül hasonló módon újul meg.
Forrás:
Győr Megyei Jogú Város honlapja
http://www.gyor.hu/index.php?hlid=11986
http://www.gyor.hu/index.php?hlid=11991
http://www.gyor.hu/adatok/buszmenetrend.pdf
Kapcsolódó cikkek:
Nem találtam kapcsolódó cikket!